2017. január 16., hétfő

Budapest tokány is not a malfunction!


Benke Laci bácsi egy nap dudorászva döcögött be a stúdióba, hogy ott folytassa sok évtizedes munkáját és kedves humorral fűszerezett előadással főzzön valami táplálót. A felvétel hétkor kezdődött, Benke Laci bácsi ezért előbb még beugrott a kedvenc henteséhez, hogy vegyen egy kis sertéstarját, mert tudta, hogy a kellékes inkább a küllemet tartja szem előtt, márpedig egy étel esetében az íz a legfontosabb.
Reggel még ködpamacsok gomolyogtak, az utca kihalt volt. Benke Laci bácsi a Helyi Témába csomagolta a megvásárolt sertéstarját és miután belépett a tévé épületébe, hívta a liftet. Furcsállta, hogy olyan üres volt a máskor zajos stúdió.

Benke Laci bácsi


- Hahó – kiáltott öblös hangján, de nem jött válasz. Mit volt mit tenni, fogta magát, levette a kabátját, és felöltötte kötényét, bemosakodott. Épp a kezét szappanozta, amikor a nyakánál tompa puffanást érzett, és a földre rogyott. Elsötétült a világ.

Talán csak pár pillanat tölthetett eszméletlenségben, és amikor kinyitotta a szemét, a plafont látta. Hamarosan arcok jelentek meg látóterében, fiatal férfiaké. Az Index és a 444 logója volt hímezve a pulóverükre.

- Megérkezett a büntetés, te Mesterszakács – mondta az egyik, egy szakállas.

- Na mi van, vén kommunista, nem tetszik valami ? – kérdezte a másik, aki nyáron is gyapjúsapkát hord.

- Jaj, gyerekek – nyögte Benke Laci bácsi, és akkor hirtelen úgy érezte, mintha vér szivárogna az orrából – Hát mi a baj, miért gorombáskodtok? Segítsetek inkább tokányt készítenem! Jut nektek is!

- Tokány? Röhögnöm kell – rikácsolt a beszélgetésbe egy nő is, majd összenevetett a két designer szemüveget viselő fiatalemberrel, akik lassú bólogatás mellett vették elő a keményre érlelt, francia diós szalámijaikat.

- Spagettitorta? – vicsorogta az egyik, és lesújtott vele. A francia diós szalámi nagyon nagyot képes ütni, kék és zöld foltokat hagy a bőrön.

- Gépsonkás sült banán? – kérdezte a másik is, és az is ütlegelni kezdett. A nő hisztérikusan nevetett.

- Ne bántsatok! Élek! Ember vagyok! – kiabált Benke Laci bácsi, és karjával igyekezett arcát védeni a záporozó ütésektől, rúgásoktól. A következő pillanatban alkarja hatalmas reccsenéssel tört el és rongydarabként rángatózott.  Testét áthatotta a fájdalom.

A hipsztereknek azonban még ez sem volt elég: kipirult arccal, az erőszaktól megrészegülve rugdosták és verték tovább, míg Benke Laci bácsiból nem maradt más, csak egy embermaszat. Bedagadt szemmel, zúzott arccal feküdt.

- Elég lesz – vezényelt a nő. A férfiak lihegtek. A nő arclemosó kendőt nyújtott nekik, hogy a vért letöröljék a francia diós szalámiról.

- Szerinted megértette? – kérdezte az egyik – Sikerült beleverni az öreg agyába, hogy az igénytelenséggel micsoda károkat okozott?

- Kommunista igénytelenség – köpött felé a másik –, Kádár népe.

- Az ilyenek miatt nincs hámozott paradicsom konzerv az Intersparban. De mi most megtanítottuk. Ugye megtanultad a leckét, öreg? 

A kegyetlenül megtiport Benke Laci bácsi csak feküdt és arra gondolt, a tokány elkészítésére talán már nem marad elég ideje.




"Megalázhattok, meggyötörhettek, elvehetitek az életemet, de akkor is rotyogni fog az a tokány."

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése